2007. szeptember 6., csütörtök

Miami, fallosz, báránysímogatás

Egyszerűen annyi inger ér minket, hogy nem tudunk ellenállni, hogy adjunk még a népnek képeket. Hát, most kicsit messzsebb megyünk.

Egyenesen Miami-ból érkezett a lencse végére Steve. Az a csodálatos pillanat lett ezen a képen elkapva, mikor Steve, magyar baratjánák, Istvánnak megtanította a varázslás művészetét. István ezt bőzsen gyakorolja, miközben Steve azt kiabálja neki kivörösödve (az egyébként hatalmas hangzavarban), hogy "ezaz, pistaöcsém, mutasd meg nekik".



Hazánk feltörekvő hip-hop nemzedéke minden héten összejövetelt tart egy régi kommunista székházban. Azt mondják, a régi díszlet ihletet ad nekik. Éppen Mc Darage löki a szöveget, és a fényképezőgép felé mutat, hogy igen, azzal fogják lefotózni. Mc Zsömi - a kép jobb oldalán - még gondolkozik milyen rímet rakjon össze, de úgy gondolja, inkább rábízza ezt a többiekre, és csak ütemesen de mégis szolidan rugózik, és integet. A háttérben Raszta és Józsi, a zenefelelősök utántöltik fogyóban lévő energiatartalékaikat, hogy újult erővel vessék magukat a beatek közé.



Maradjunk még mindig a mikrofon (nem mindegy melyik) végén, és nézzük meg Mikófalvi József és Mikófalvi Balázs közös produkciójáról készült egyik felvételt. A testvérpár már óvodás kora óta fogja egymás mikrofonját, Balázs most is pajkosan elvette bátyjáét, és dallal csalogatja fényesen csillogó ingjéhez közel.



És végül, de semmiképpen sem utolsó sorban (hogy azért leányzókat is lássunk), tekintsük meg a varázslatos, borvirágos arcú Esztit, aki éppen felfújt arccal, erősen koncentrált tekintettel egy erőgömböt varázsol ki kezéből. Persze barátnői nem veszik komolyan, nézzük csak meg Laurát, ahogy fogait kivillantva, tágra nyílt szemekkel röhögi ki barátnőjét.

Nincsenek megjegyzések: